Azt, hogy mi a PrEP, már sokan és sokféleképp megírták (pl. itt, és itt, és itt, Szlávik János Főorvos úrral készült rövid cikk itt), ezért ezzel most nem is próbálkozom, mert úgysem sikerülne jobban. Ebben a posztban inkább arra vállalkoznék, hogy összefoglaljam, 2018-ban hogy áll a PrEP helyzete Magyarországon: sokan kérdeznek róla, sokat hallani róla, sokan követelik, és sokan szidják. Objektívnek szánt, és szakmailag korrekt összefoglaló következik.

  • A PrEP-ként használt gyógyszerkombináció (tenofovir-emtricitabin) Magyarországon továbbra is a HIV betegség kezelésére van törzskönyvezve. Így minden, más célú felhasználás esetén nem adható a gyógyszerre támogatás. Lehet úgynevezett egyedi méltányossági kérelmet benyújtani nagyon drága gyógyszerek esetén (amikor az állam egyénenként átvállalja a kezelés költségét), ám ezt mindig az adott páciensnek kell kérvényeznie, és egyedül csak ő kapja meg - ezt a hivatalos, hosszadalmas és bürökratikus procedúrát pedig egy hétköznapi wannabe-PrEP-használó nem fogja meglépni.

  • Míg a PrEP az USA-ban és egyre több európai országban (pl. Egyesült Királyság, Franciaország) válik ingyenesen, vagy legalábbis jelentős árengedménnyel eléhetővé, addig Magyarországon ez nincs így. Habár az originális gyógyszer (Truvada™, tenofovir-emtricitabin) szabadalma tavaly lejárt, és így lehetővé vált a jóval olcsóbb (gyakorlatilag utángyártott, de ez így nagyon csúnyán hangzik) generikumok gyártása és forgalmazása, egy 30 napos adag itthon továbbra is kb. 60 000 Ft-ba kerül - hivatalosan, receptre felírva. Az interneten azonban ennél olcsóbban is hozzá lehet jutni.

  • A PrEP működik, ezen felesleges is vitatkozni, hiszen sokan, sokféleképp igazolták. De nagyon sokan rosszul használják, illetve nem úgy, ahogyan kellene. Ugyanis PrEP alkalmazása mellett is kötelező (lenne) az óvszerhasználat, ugyanakkor a PrEP majdnem mindenkinek egyet jelent a gumi nélküli szexszel. De a PrEP a HIV-en kívül más fertőzések ellen nem véd. Habár folytak és folynak kísérletek egyéb STD-k gyógyszeres megelőzésével kapcsolatban (erről már korábban írtam itt), de ezeket egyelőre "csak" kezelni tudjuk. A leggyakoribb ellenérv, hogy "de a többi fertőzés gyógyítható" - ez valóban így van. DE: képzeljük el, hogy egy óvszer nélküli PrEP-es aktus után az illető szifilisszel fertőződik, nem jut el orvoshoz, sok másik emberrel szexszel, sok másik lesz szifiliszes, és ők utána sokkal egyszerűbben kapják el a HIV-et (a szifilisz igazoltan "megkönnyíti" a HIV elkapását, de ebbe most nem megyek bele, csak higgyétek el). Tehát egy védekezés nélküli PrEP-es aktus következménye sok új HIV-vel élő lesz, és nagyon nem ez a cél.

  • A PrEP alkalmazásának két módja van: folyamatos és on-demand (event-relatednek is mondják, azaz "szükség szerinti" vagy eseményhez kötött). Előbbi akkor javasolt, ha nem lehet előre kalkulálni, mikor mi fog történni, utóbbi akkor, ha tudjuk, hogy szombaton buli lesz, vagy egy hetet nyaralunk Barcelonában. Mindkét módszer ugyanolyan hatékony.

  • A PrEP alkalmazása rendszeres orvosi felügyelet mellett javasolt, hiszen a gyógyszer károsíthatja a veséket (ha valakinek egyébként is van veseproblémája, vagy az életkora miatt csökkent a vesefunkciója), és gátolja a hepatitis B-vírus aktivitását (ami önmagában nagyon jó, de ha a PrEP-et hirtelen abbahagyják, akkor a vírusfertőzés fellángol). Ezen kívül rendszeres HIV- és STD-szűrés szükséges azoknak, akik PrEP-et használnak. Mindezek háromhavonta. Tehát lehet csak úgy bekapkodni a neten rendelt "truvadát", csak tudni kell, hogy mire érdemes figyelni.

  • És akkor a nagy kérdés: ki írhatja fel receptre itthon a PrEP-et? Teljes áron, receptre bármilyen orvos. Visszanézve a fentieket, a válasz mégis az, hogy gyakorlatilag senki. Vagy az az orvos, aki a fent leírtakat magára vállalja, az felírhatja, de ehhez minimum egy önállóan működő "PrEP-elosztóközpontnak" vagy centrumnak kellene itthon működni, ahol főállású egészségügyi szakemberek csak ezzel foglalkoznak. Amíg ez, és a gyógyszer támogatása, és a magyarországi engedélyezés a megelőzésre nem valósul meg, addig sajnos a PrEP hazánkban is utópia marad. Habár ennek nem kellene így lennie.